Nyaralás Cipruson – COVID-19 idején

CoralTours | 2021.07.14. | Utazás

Egy utasunktól kaptunk élménybeszámolót július elejei, ciprusi nyaralásukról.

Januárban foglaltuk ciprusi nyaralásunkat, amit aztán májusban lemondtunk a koronavírus miatt. A nyár közeledtével aztán egyre jobban vágytunk a tengerhez utazni, így a híreket figyelve úgy döntöttünk, mégis elmegyünk. Így utólag azt mondom, nem is dönthettünk volna jobban.

Ciprusra az online kitöltendő Flight Pass kitöltésével lehetett beutazni, amit már a magyarországi reptéren is kértek. (azóta már Cipruson pénzbírsággal is sújtják azokat, akik ezt elmulasztják kitölteni)

Bár előttünk és utánunk is volt olyan járat, amelynek utasait szúrópróba-szerűen tesztelték, mi ebből szerencsére kimaradtunk. A határon minden gördülékenyen ment, szinte alig volt turista, gyorsan haladtunk. Érkezésünkkor (júlis 03.) a szállodában (Ayia Napa) elmondták, hogy mi vagyunk az első vendégek, a bár is akkor nyitott, még nem volt teljes a kínálat sem italból, sem az ételekből, de készségesen, gyorsan kiszolgáltak, míg átvehettük a szobát.

Bár napról-napra érkeztek vendégek, köztük magyarok is, még akkor is nagyon kevesen voltunk, amikor eljöttünk.

Ayia Napa a nyüzsgésről, a bulikról, a rengeteg angol és orosz turistáról híres. Ottlétünkkor ők még nem jöhettek -talán augusztus 1-től mehetnek az angolok, de az oroszok a helyiek szerint idén már nem fognak-, így kifejezetten kevés volt a turista, nyugodt volt a város. A parton azonban mindig volt élet, különösen hétvégén, hiszen a helyiek is akkor pihentek, a Nissi Beachen szólt a zene (még táncoltak is a tengerparti bárban :-)), de a víz kristálytiszta volt és egyáltalán nem volt tömeg. Ugyanez igaz volt a Protaras környéki strandokra is.

A Cape Greco-nál egyedül voltunk, így igazán különleges élmény volt. Amit sajnáltunk, hogy a Waterworld Park még nem volt nyitva, de azóta már az is megnyitott.

Az mindenhol látszott, hogy a ciprusiak komolyan veszik a vírus elleni védekezést, nagyon tiszta volt minden, maszkot és kesztyűt hordott kivétel nélkül mindenki. Egymást érték a kihelyezett kézfertőtlenítők, a nyugágyakat fertőtlenítették. A taxis, akivel többször utaztunk, a nyaralásunk végén kesztyű nélkül kezet fogott velünk és megköszönte, hogy itt voltunk, majd mindenkinek nyomott a tenyerébe egy kis fertőtlenítőszert. :-)

Az éttermek, boltok kb. fele volt nyitva, folyamatosan nyíltak egyébként a helyek, de sehol nem kellett várni, mindenhol kedvesek, előzékenyek és profi vendéglátók voltak.

Összességében szuper nyaralásunk volt, egy percre sem jutott eszünkbe, hogy elkaphatjuk a koronavírust (kicsivel több mint 1000 fertőzött volt összesen Cipruson, számuk alig nőtt az elmúlt hetekben). Csodás volt az idő, a tenger, élveztük, hogy nincs turista áradat, már most mennénk vissza.

Vissza a hírekhez