Erdély-Székelyföld csodái
Csillagtúra, napi 200-250 km kényelmesen teljesíthető távokkal és sok egyéb programmal.
Részvételi díj: 489 €/fő
Jelentkezési határidő: júli. 15.
Tisztelt Érdeklődő, Kedves Motoros!
Általában itt azzal kezdi mindenki, aki túraszervezésre adja a fejét, hogy mennyi ideje motorozik, mennyi túrán van túl, mennyi kilométert vezetett balesetmentesen stb.
Nagyon is fontos információk ezek hiszen nem mindegy, hogy kiben bízik meg a motoros egy túra során.
Ennek ellenére mi inkább azzal kezdenénk, hogy kiknek is szeretnénk túrákat szervezni!
Nagyon leegyszerűsítve a témát, a következőknek:
Kialakult a hosszú évek alatt, hogy van egy olyan réteg, aki nem akar vagy nem mer túrákra jelentkezni mert, hogy „mit szólnak ahhoz, hogy én ilyen lassan, körülményesen motorozom”?
Mit szólnak, hogy a túra végén nekem nem kopott a „marjécsíkom”, hogy „én már korosnak érzem magam és inkább nem jelentkezem a 20-30 éves korosztály közé. Sorolhatnánk további kifogásokat, indokokat, amiket már hallottunk.
Nos kedves motoros, ha benned is megfogalmazódtak a fent felsorolt aggályok akkor pont Te vagy az, akinek a túráink szólnak.
Ha szeretsz nyugodtan, kényelmes tempóban, de mégis társaságban motorozni akkor gyere el egy túrára és meglátod, hogy nem fogsz csalódni.
Napi 2-300km kellemes tempóban megfelelő mennyiségű megállóval, igényes szállásokkal és ételekkel, jó hangulat, baráti társaságban.
Ha ilyen túrákra vágysz akkor ne habozz, ne szégyenlősködj a motoros tudásod miatt, hanem jelentkezz és tegyél minket, próbára! Gyere akár a pároddal és tuti, hogy Ő is mint utas jól fogja magát érezni!
A több mint 25 éves motoros tapasztalattal rendelkező, számos túrát megszervező és lebonyolító túravezetőnk garancia a fent felsorolt érvek, szempontok maradéktalan betartására!
A 2023 évre igyekeztünk többféle túrát megszervezni. Vannak néhány napos, rövidebb idejű túrák, de azok is megtalálják a maguknak valót, akik szeretik az exkluzivitásokat is!
Székelyföld csodái, a Transfogaras-Transalpina a Kazán-szorossal kiegészítve, Zakopane-Krakkó Wieliczkai sóbánya és Auschwitz meglátogatásával, de megyünk Nordkappra is ahonnan visszafelé megcsodáljuk a gyönyörű Norvég fjordokat, illetve egy Portugál-Spanyol (Andalúzia) túrán belül érintjük Európa legnyugatibb és legdélebbi földrajzi pontjait.
Folyamatosan bővítjük a túranaptárunkat úgyhogy érdemes lesz követni minket!
Nézd meg a 2023 évi túráinkat és a részletekért keress bennünket bátran, illetve jelentkezz a neked tetsző túrára időben!
Csillagtúra, napi 200-250 km kényelmesen teljesíthető távokkal és sok egyéb programmal.
Részvételi díj: 489 €/fő
Jelentkezési határidő: júli. 15.
Átszeljük az alacsony és magas Tátrát, érintjük Donovali síparadicsomot, Zakopanét, stb.
Részvételi díj: 489 €/fő
Jelentkezési határidő: máj. 31.
Gyere velünk és fedezzük fel együtt Skandinávia csodáit! Helsinki, Rovaniemi, Lofoten-szigetek...
Részvételi díj: 3.190 €/fő-től
Jelentkezési határidő: jun. 15.